Március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmából indítottunk útjára “Adj elismerést, ne csak virágot” kampányunkat. Az akció nem csak a nagy napra koncentrálódott, az üzenet kiterjesztéseként egy hat részes videósorozatot indítottunk, amiben olyan nőket mutatunk be, akik fontos szerepet játszanak a Telenor sikereiben, a Telenor ügyfeleinek elégedettségében.
Elsőként Kis Krisztát, a Telenor ügyfélszolgálatának igazgatóját ismerheted meg. Kriszta alapvetően nagyon szeret emberekkel foglalkozni, így az ügyfélszolgálat vezetésének feladatköre is közel áll a szívéhez. Rendszeresen ingázik a Telenor székházának otthont adó Törökbálint és a telefonos ügyfélszolgálat másik bázisát jelentő Szeged városa között, hogy a 300 főnél is nagyobb csapat lehető legtöbb tagjával rendszeresen találkozzon. Nem tagadja: ahogy az élet minden területén, úgy a munkában is vannak nehezebb időszakok. ezekben az időkben a vele dolgozó kiváló csapat nagyban segíti őt, hogy a kihívásokkal együtt nézzenek szembe és közösen vigyék sikerre küldetésüket.
Kriszta egy kislány édesanyja. A lányával töltött, minőségi közös idő tölti fel Krisztát igazán. Nagyon tudatosan kezeli, hogy jól ossza be idejét és figyelmét kislánya és a munkahelyi teendők között, ebben szélesebb családja is nagy segítséget nyújt; elmondhatja, hogy jó csapata van a munkahelyen, jó csapata van otthon is. Nem törekszik görcsösen, hogy mindenki szerint _a világ legjobb édesanyja_ legyen, Kriszta a lánya jó édesanya szeretne lenni.
A következő részben Borsos Betti kolléganőnket ismerheted meg!
Stay tuned! 🙂