Nos, még mi sem számítottunk arra, hogy az Amazon az Alexa nevű digitális asszisztensének használatát biztosító okoshangszórók mellett egy mikrohullámú sütővel is előrukkol majd. Pedig pontosan ez történt: az AmazonBasics márkanév alatt futó konyhai eszköz november közepétől megvásárolható, az Amazon.com-on már elő is lehet rendelni. Íme:
És miért jó egy okos mikrohullámű sütő? Azért, mert támogatja az Amazon Alexa nevű digitális asszisztensét, így hangutasításokkal el lehet indítani. Ha például (angolul) azt mondjuk neki, hogy “Alexa, melegíts fel egy tányér levest!”, akkor ez a sütő tudni fogja, hogy milyen teljesítményre és időre van szükség. Valószínűleg az adatbázisa még nem terjed ki az összes ételre és forró italra, ezért továbbra is lehetőség van a manuális beállításra. Egyébként olyan parancsokat is tud értelmezni a sütő, mint az “Alexa, melegíts fel két krumplit”, vagy az “Alexa, melegíts újra egy csésze kávét!”, illetve az ‘Alexa, mikrózd 2 perc 30 másodpercig az ételt!” Az Amazon a későbbiekben bővíteni fogja a rendszer által értelmezni képes utasításokat.
Azt még érdemes tudni az alapvető paramétereit illetően teljesen átlagos, 700 wattos mikrohullámú sütőről, hogy a beszéddel történő vezérlése csak akkor lehetséges, ha a vásárló rendelkezik Amazon Echo okoshangszóróval is. Ráadásul adatlapról az is kiderül, hogy a konyhai gép csak a régebbi, 2,4 gigahertzes wifihálózatokra tud kapcsolódni. További érdekesség, hogy a gyártó egy külön dedikált gombot helyezett el a mikrón a popcorn készítéséhez: nyilván ezzel szeretne kedvez csinálni saját online streaming videoszolgáltatásának minél aktívabb használatára is. Mivel a popcornkészítő gombot összekötötték az Amazon szolgáltatásával, a készülék automatikusan képes – az Amazonról – újrarendelni a mikróban elkészíthető pattogatott kukoricát, ha kezdenének kifogyni az otthoni készletek.
mhmh