A fejhallgatóknál és a kocsikban a motorzaj csökkentésére használt technológiát alkalmazva fejlesztettek egy intelligens kutyaházat, hogy az év végi petárdázások miatt a család négylábú tagjainak se kelljen az ünnepeket reszkető fülekkel, laposkúszásban közlekedve, az ágy alá bújva tölteni.
Az ötlet a Fordtól származik, amely ezen a héten mutatta be a zajokat szinte teljesen kizáró kutyaházának prototípusát. Az egyébként csinosra tervezett, ék alakú kennel belsejébe olyan szenzorokat és mikrofonokat szereltek, amelyek a külső zajokat érzékelve automatikusan ellentétes hangfrekvenciákat aktiválnak hangszóróikon keresztül. Ezek segítenek aztán elnyomni, vagy legalábbis semlegesíteni a tűzijátékok vinnyogását és a robbanások hangjait.
A kisházat belülről nagy sűrűségű parafával burkolták, az ajtaja pedig egy vastag üveglap lett, amely önműködő, de a gazdi által, szükség esetén le is zárható. A szellőzésről egy beépített ventilátor gondoskodik. „Egy ideje már azzal kísérletezünk, hogy az autóinkban alkalmazott technológiák, hogyan segíthetnek az emberek teljesen más helyzetekben felmerülő problémáin”– idézi a Geek.com Lyn West, a Ford európai márkaigazgatóját, aki hozzátette, ez csak az első lépés, hamarosan ugyanis még több hétköznapi helyzetre igyekeznek megoldásként használni az általuk fejlesztett technológiákat.
És bár a Ford akkoriban nagyon tervezte, hogy piacra dobja a jövő babáit ringató bölcsőt, a mai napig nem lett belőle semmi. Ahogyan egyelőre a kennelről sem lehet tudni, hogy mikortól, mennyiért lesz kapható; és egyelőre még nem tesztelték azt sem, hogy vajon a mennydörgések, villámlások hangjait is tudja-e majd tompítani ez a kis vityilló. Pedig a blökitulajdonosok között komoly piaca lehetne.
Pedig nem ez az első okos dolog, amibe a márka a négykeréken szerzett tapasztalatait ülteti át – teszi hozzá a TechCrunch. Tavaly például azon babák alá fejlesztettek egy speciális kiságyat (videó erről itt), akik csak akkor tudtak elaludni, ha gurult alattuk a kocsi. A mozgó jármű ringását, a beszűrődő közúti zajokat és fényeket LED-lámpákkal szimuláló ágyrács a szülőket is megkíméli attól a néhány plusz körtől, amiket a kiskorúakkal a csendes, békés hazamenetel érdekében kell a ház előtti parkolóban leróni.
Hasonló érdekes híreket olvashatsz a Kreatív Next rovatában, karácsonyi akcióinkat pedig itt találhatod.