December elsején a 2001: Űrodüsszeia című science-fiction film eredeti, 70 milliméteres filmkópiájáról 8K-ban digitalizált változatának, valamint a NASA Földről készített óriásfelbontású felvételeinek, valamint kitűnő minőségű koncertvideók sugárzásával kezdte meg működését a japán közszolgálati televízió, az NHK első 8K-s tévécsatornája. 8K-s minőség mellett minden egyes sugárzott képkocka 33,2 millió pixelből áll össze, tehát a megjelenített kép rendkívül részletgazdag. A ma boltokban kapható UHD tévék ehhez képest “csak” mintegy nyolcmillió képpontot használnak, és már ezeknak a képét is óriási felbontásúnak, pixelektől mentesnek látjuk.
A BS8K tévécsatorna reggel tíztől este tízig, naponta nagyjából 12 órán át sugároz műsort, és azért Stanley Kubrick legendás alkotására esett a változat, mert ezt ötven évvel ezelőtti forgatásakor nem a hagyományosnak számító 35 milliméteres, hanem dupla olyan széles filmszalagra rögzítették. Ez nem csupán akkor számított kimagasló minőségűnek, hanem ma is az: a 8K technológia eljövetelével lehetővé válik majd, hogy a filmet teljes valójában élvezhessék a nézők. Az Űrodüsszeiát ráadásul nem csupán bedigitalizálni kellett, a negatív karcolásait is el kellett tüntetni digitálisan, valamint az eredeti színek helyreállítására is sor került, hogy a jól ismert jeleneteit teljes valójukban élvezni lehessen.
A tévécsatorna jövő márciusban egy következő filmklasszist, a My Fair Lady-t is hasonló módon fogja sugározni a csatornán, mivel abből is rendelkezésre áll kitűnő minőségű filmes forrás. A sajtóhírek szerint a tévécsatorna minden napszakban más jellegű műsorokat sugároz majd, minden vasárnap este hétkor valamilyen új műsort sugároznak, a hét többi napján pedig ismétléseket lehet nézni.
Ugyancsak ezen a csatornán lehet majd megnézni a bécsi és berlini filharmónikusok komolyzenei koncertjét 22.2-es térhangzással – persze csak akkor, ha valaki rendelkezik a szükséges házimozis berendezéssel, ami nem túl valószínű. Egyebek mellett Tutanhamon kincseiről készült dokumentumfilm-sorozatot, természetfilmeket, és szumóbirkózást is lehet majd nézni a csatornán, de a Louvre és egyéb múzeumokban készült felvételeket is rendkívül élethű minősgében élvezhetnek majd a 8K-s tévével már rendelkező szerencsések.