Te is rettegsz attól, hogy esetleg megkarcolod majd a frissen vásárolt okostelefonod képernyőjét? Mivel az érintőképernyő és az azt védő üveg ma már általában egyben van, sokszor egy ilyen javítást csak teljes kijelzőcserével lehet megúszni.
Nos, szerencsére a jövőben kevesebb ilyen esetre kerül majd sor, az amerikai Corning cég ugyanis a múlt héten mutatta be a Gorilla Glass nevű, extra strapabíró kivitelű üvegének hatodik generációját. A Corning® Gorilla® Glass 6 elődeinél is nagyobb védelmet nyújt majd a telefonoknak: a legújabb üveget kimondottan úgy tervezték, hogy sérülés nélkül túléljen több leejtést is.
Évente hétszer ejtjük le a mobiljainkat
A Corning egy világméretű felmérést készíttetett, amelynek eredményeiből kiderül, hogy egy átlagos mobilhasználó évente hét alkalommal ejti le az okostelefonját. Ráadásul több mint 50 százalék az esélye annak, hogy a készülék egy méterről, vagy magasabbról esik le.
A gyártó laboratóriumi tesztjei során a hatodik generációs üveggel szerelt telefonok átlagosan 15 alkalommal viselték sérülés nélkül, ha szilárd területre ejtették őket. Ez akár kétszer jobb eredmény, mint amit a Gorilla Glass 5 biztosított – áll a Corning honlapján. A fenti videón egy ilyen “töréstesztet” is megszemlélhetsz!
A okostelefonok esetében azért is fontos a Gorilla-üveg folyamatos fejlesztése, mert a legújabb trendek alapján a készülékeknek már nem csak az előlapja, hanem gyakran a hátlapja is üvegből készül. Ahhoz ugyanis, hogy a telefonokat vezeték nélküli töltőn is lehessen tölteni, a korábbi fém hátlapokat üvegre kellett cserélni, azok ugyanis akadályozták ezt a típusú töltést. A Corning szerint mostanra mintegy 45 nagy gyártó mintegy hatmilliárd termékében használják a spéci üvegét, ez azért nem semmi!