Nem cseveg, nem terel, és nincsenek döntést befolyásoló érzelmei – fejlesztői szerint a robot HR-esnél objektívabb és igazságosabb interjúztató nem is létezik a világon. Tengai májusban áll munkába egy fejvadász cégnél, az álláskeresőknek előtte kell majd túljutni az első rostán.
A stockholmi székhelyű Furhat Robotics technológiai startup saját projektje az a mesterséges intelligenciával felruházott talapzatra állított robotfej, amelyet több személyiségre programoztak, és amelynek arcberendézese is ennek megfelelően változtatható. Nemcsak lát, hall és beszél, de képes érzelmeket megjeleníteni az arcán, és felvenni a vele szemben álló beszélővel a szemkontaktust. Egy dolgot azonban még az embernél is jobban tud: a beszélgető társat objektíven, előítéletmentesen kezelni – írja cikkében a DesignBoom.
A keresztségben Tengai nevet kapó, 41 centiméter magas eszközt az emberekkel való kommunikációra tervezték, állásinterjúkon és továbbképző tréningeken képzelik el helyét a közeli jövőben. Fejlesztői a svéd KTH Royal Institute of Technology műszaki egyetemmel közösen négy éve dolgoznak a szociális robot finomításán, amely tavaly óta a TNG fejvadász ügynökségnél végez tesztbeszélgetéseket álláskeresőkkel. Mindeközben teremtői azt vizsgálják, hogy sikerül-e céljukat elérni, vagyis azt, hogy a mesterséges intelligencia segítségével olyan interjúkat bonyolítsanak le, amelyben a HR-est nem befolyásolják sztereotípiái, pillanatnyi érzései és szubjektív véleménye.
Tengai az emberszerű arckifejezéseit egy háttérben futó animációs rendszernek köszönheti, amely különböző bőrszínt, különböző érzelmet, illetve női és férfi arcot is képes felvenni. Vagyis a mellszobor arcmaszkja egy áttetsző felület, amelyet használat közben az animált program világít meg, és alakít élethű emberi arccá. És mivel előre bele tápláltak számos mimikát és arckifejezést, így kívánság szerint más és más személyiséget tud előhúzni virtuális identitásából. A nyakra illesztett fej három fokozatban mozgatható, így képes megértően biccenteni, enyhén oldalra hajtva a fejet kérdezni, de a látószöge sarkába eső tárgynak is utána tud nézni.
Nagyjából a szobor mellkasi részébe egy széles látószögű kamerát, sztereo mikrofonokat és két hangszórót építettek, de beállítható az is, hogy a mi felvett hangunkon szólaljon meg. Tengai egyelőre csak svéd nyelven beszél tökéletesen, és egy olyan operációs rendszer segíti a gondolkodását, amelynek köszönhetően minden interakcióban egyszerűen, azonnal, érzelmektől mentesen és hatékonyan tud reagálni. Vagyis pontosan tudja, hogy mikor kell megszólalnia, és mikor hallgatnia.
A pályázóhoz azonban minden, a vezetők által előre meghatározott kérdést ugyanazzal a hangszínnel és hasonló sorrendben tesz fel, nem cseveg, nem tereli el a beszélgetést, és képes más-más gyakorlati szituációba vezetni az állásra jelentkezőt – teszi hozzá cikkében a BBC. A tervezők szerint pont ez a fajta érzelemmentesség segíti, hogy igazságos eredmény szülessen az állást betöltő személy kiválasztása kapcsán, vagy legalábbis csak a legalkalmasabb jelöltek kerüljenek a következő fordulóba.
A TNG legutóbbi felmérésében a svédek 73 százaléka panaszkodott arra, hogy az állásinterjúkon életkora, neme, etnikai hovatartozása, testsúlya vagy megjelenése kapcsán volt része hátrányos megkülönböztetésben. Ezért még Tengai is folyamatosan tanul, tökéletesedik, fejlesztői szerint jövőre már angolul is képes lesz kommunikálni, májusban pedig első hivatalos munkanapját tölti a toborzócégnél, ahol álláskeresőket fog interjúztatni, igaz, egy darabig még humán kollégái felügyeletével.
Érdekelnek a különleges kütyük? Keresd fel a Kreatív Next rovatát! Ha pedig vásárolni szeretnél, a Telenor netshopját!