A héten egy kissé bizarr játékba botlottunk, amelynek a mesebeli Piroska a főszereplője, de a játékmenet és a sztori kissé eltér a meseklasszikustól. A Twisted Adventures: Little Red Riding Hood-ban Piroskát irányítjuk, aki azonban nem szokványos sík terepen, hanem oldalnézetből látható, kerek bolygószerű világokon át közlekedik. Ezek közt a bolygók közt ugrálni lehet, és értelemszerűen körbe is tud rajtuk menni.
Természetesen útját mindenféle gonosz lényeg, többek közt pókok és varjak keresztezik, ha véletlenül ezekre ugranánk, kezdhetjük elölről a pályát. Ellenben a begyűjtött almákért és kiszabadított fehér nyuszikért jutalompontokat kapunk. Az első három pályán túljutni gyerekjáték: Piroska halad előre saját magától, nekünk csak az ugrást kell jól időzítenünk a képernyőre bökve. A hetedik pálya tájékán már kötelidegeket igényel a játék, olyan sok az ellenfél, hogy minden ugrásunkat precízen kell végrehajtanunk.
A Twisted Adventures: Little Red Riding Hood csak Androidra érhető el, és 259 forintért lehet letölteni a Google Play-ről (néha azért el lehet csípni ingyenes akcióban is).