Zsebben is elfér ez az okosmaszk, amely azt ígéri, hogy 90 másodperc alatt váltja ki a húszperces kozmetikai arckezeléseket. Ezért ezt a kozmetikust most elbújtatták egy kis UFO-ban, hogy eltüntesse pattanásainkat és kisimítsa ráncainkat akár két SMS megírása között.
A svéd Foreo szépségápolási cég UFO névre keresztelt (Ur Future Obsession) készülékben rakta össze mindazt, amiért a nők a kozmetikában súlyos összegeket képesek hagyni és hosszú órákat eltölteni. A kütyüt idén januárban, a világ leglátogatottabb technológiai expóján, a CES-en mutatták be, és alapvetően arra az ötletre építették, hogyan lehet a klasszikus arcmaszkos kezeléseket alig másfél perces műveletté redukálni egyetlen apró készülék segítségével.
Ehhez egyrészt bevetették azt a hiperinfúziós technológiát, amelyet egyébként a kávékapszuláknál is használnak – igaz, ott arra, hogy az extrém magas nyomás és a forró víz a kávé legjobb aromáját hozhassa ki. A szépségipar pedig azért emlegeti szívesen, mert a kozmetikusok is pl. egy arcvasalónak nevezett eszközzel, a hőenergia segítségével tudják a hatóanyagokat célzottan a bőrbe, a felszívódás helyére juttatni. Ez a szilikonból készült, korong alakú okoskütyü is a melegítés hatására nyitja meg a bőr pórusait, majd a használat előtt rápattintott filterszerű párnákból szivárogtatja ki az összes hatóanyagot, amit aztán apró pulzálásokkal dolgoz be az arcbőrbe. Ezt a folyamatot zárja le a krio- vagy hidegterápia, amely a pórusokat visszazárva segít megtartani mindezt a sok jót a felsőbb bőrrétegekben – pont azon az elven, ahogy a fazonra beszárított frizurát is a legvégén a ráfújt hideg levegő képes fixálni.
De itt még mindig nem áll meg ennek a kis piperetükör nagyságú szerkezetnek a tudása, mert a fejlesztők a LED-fényterápiára is alkalmassá tették. Így aztán a használója a kívánságának megfelelően küldhet kék fényt a pattanásaira, zöldet a pigmentfoltok halványítására, vagy vörös fénysugarat kollagéntermelést serkentő, anti-aging hatást remélve. Az okosmaszkhoz egy nappali és egy éjszakai párnácskát választhatnak, amelyekből a készülék bekapcsolása után olyan sokat ígérő hatóanyagok szabadulnak fel, mint a hialuronsav, a vörös alga, a ginzeng vagy az olívaolaj. A szépségkütyü vízálló, felszerelték egy USB-ről tölthető akkumulátorral, és összekötötték egy mobilapplikációval is, amelyben nemcsak naplózhatjuk kezeléseinket, de beállíthatjuk a fény és a pulzálás intenzitását, és szabályozhatjuk a melegítés, hűsítés funkcióját is.
A 90 másodperces kezelésekre szakosodott zsebkozmetikus az ázsiai és az európai piacokon szinte egy időben jelent meg, a weboldalán 17 nyelven találunk róla információt, pedig már nálunk is kapható pink, menta vagy fukszia színben 98 ezer forintért.
Ha érdekelnek a divatipar technológiai újításai, olvass bele a Next by Telenor rovat friss híreibe a Kreatív.hu-n!