Connected Life

  • Tesztek
  • Lifehack
  • Szemcukorka
  • Könnyű

Nagyon jól fogynak a viselhető kütyük, kaszál a Xiaomi

2019. jan. 4. KönnyűApple, Fitbit, fitneszpánt, Huawei, Okosóra, Samsung, Xiaomi

Az IDC piacelemző cég statisztikái szerint tavaly októbertől decemberig világszerte mintegy 32 millió viselhető kütyüt, tehát például okosórát, fitneszpántot adtak el a gyártók. Ez 21,7 százalékkal magasabb darabszám, mint 2017 azonos időszakában.

Mit gondolsz, melyik a legnépszerűbb gyártó?

Nos, ha az Apple-re tippeltél, tévedsz! Az Apple Watch amerikai gyártója a második helyre szorult, a legtöbb (6,9 millió darab) viselhető kütyüt ugyanis a kínai Xiaomi értékesítette, amely 2017 azonos időszakához képest több mint 90 százalékkal tudta növelni az eladásait. Ez a cég a kínai mellett az európai, közel-keleti és indiai piacon is jól teljesít, globális piaci részesedése pedig így 21,5 százalékos.

Az Apple 54 százalékkal bővítette eladásait, ami esetében 4,2 millió darab Apple Watchot jelent, amellyel a piaci részesedése 13,1 százalék.

A bronzérmes helyre a Magyarországon is ismert Fitbit futott be, amelynek 3,1 százalékkal 3,5 millió darabra csökkentek az eladásai az előző év azonos időszakához képest. Az IDC szerint azonban a csökkenés mértéke az új modellek, így a Fitbit Versa és a Charge 3 bejelentése óta legalább csökkent.

A negyedik legnépszerűbb gyártó a Huawei volt 1,9 millió darabbal: a kínai gyártó nem csak fitneszpántot, hanem Bluetooth-fülhallgatóval kombinált fitneszszenzort is gyárt, amely pulzusmérésre is alkalmas.

A Samsung az ötödik helyre futott be 1,8 milliós darabszámmal, az IDC szakértői ettől a cégtől a Galaxy Watch bejelentését emelték ki, bár a legtöbb eladást még a korábbi Gear S3 és Gear Fit pántok generálták számára.

Egyébként a Telenor kínálatában is elérhetsz okosórákat és fitneszpántokat is, itt tudod megnézni a kínálatot!

jan 4, 2019gaegyed
Hasznosnak találtad a cikket?
Igen Igen Nem Nem (+8)
Végre a macskádra is vehetsz GPS-nyomkövetőt!Visszatért a Lemmings, próbáld ki te is!
További cikkek
 
Bármilyen nyelvről fordít a Huawei szupervékony laptopja
 
Megmutatjuk, mit tud majd a Fitbit legújabb fitneszpántja!
Legolvasottabb cikkek
FRISSÍTVE: Finomhangolták módszerüket a trükkös csalók, így védekezhetsz ellenük!
2018. aug. 7.
0 views
Kövess minket Facebookon
Legutóbbi bejegyzések
  • Mesterséges intelligencia ír zenét a PicsArt felhasználóinak 2020. jún. 3.
  • A macskatartók álma az öntisztító, mozgásérzékelős alom 2020. máj. 27.
  • Önbizalmat ad és empátiára tanít Moxie, a világ legaranyosabb robotja 2020. máj. 20.
Ezt már olvastad?
Címkék
AndroidiOSMobiljátékappajánlóMWC18játékajánlóTelenorOkostelefonCES 2019SamsungCESAppHuaweiÉlet a TelenornálIFA18HipernetNőnaprobotIFA 2018karácsonyLGNokiaOkosóraInstagramDrónJátékMWCGyerekKutyaIFAtévéfitneszpántBluetoothZeneAIIoTVRreklámkampányTesztGoogleOkosközlekedésYelonSONYOktatásyoutube

Connected Life

Hiszünk abban, hogy a mobilitás és a technológia képes javítani az emberek életminőségét. Hogy ezzel a lehető legtöbben tudjatok élni, a ConnectEd-en újdonságokat, érdekességeket vagy mindennapi hasznos trükköket hozunk el nektek! A Connected Life-ot a Telenor üzemelteti.

Legnézetebbek
FRISSÍTVE: Finomhangolták módszerüket a trükkös csalók, így védekezhetsz ellenük!
0 views
Archívum
  • 2020 június (1)
  • 2020 május (4)
  • 2020 április (5)
  • 2020 március (4)
  • 2020 február (3)
  • 2019 december (1)
  • 2019 szeptember (1)
  • 2019 július (1)
  • 2019 május (3)
  • 2019 április (8)
  • 2019 március (16)
  • 2019 február (21)
  • 2019 január (25)
  • 2018 december (25)
  • 2018 november (24)
  • 2018 október (27)
  • 2018 szeptember (24)
  • 2018 augusztus (28)
  • 2018 július (26)
  • 2018 június (30)
  • 2018 május (21)
  • 2018 április (22)
  • 2018 március (17)
  • 2018 február (17)
  • 2018 január (2)
  • 2017 december (2)
  • 2017 november (1)
  • 2017 július (1)
  • 2016 április (1)
2018 © Telenor - Minden jog fenntartva